Lélek

A lélek szót több értelemben is használjuk, mely így több fogalmat takar. Először is érdemes külön választani a szellem fogalmától. Az előbbi, vallásos és spirituális értelemben a halhatatlan részt, az örök elpusztíthatatlan eszenciáját jelenti az embernek, mely több hit szerint lélekvándorlás folytán több élőhöz is kapcsolódhat egymás után. A szellem a lélek és az élő test kapcsolatát valósítja meg. E kapocs a halállal feloldódik, a test elmúlásával rendszerint távozik e világból. Egyes hitek szerint, egyéb élőlények is rendelkeznek effajta halhatatlansággal, ilyen például számos indián vallás és a hinduizmus.


A lélek fogalmát, más értelmekben az előbbi fogalommal valamilyen hasonlóságot találó helyzetekben használjuk, például lelkesen végzi a munkáját.


Filozófia, vagy tudományos szempontból a lélek egy olyan közhasználatú szó, amelynek jelentése változó, és rosszul körülhatárolt. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez kapcsolódó tudományos szempontból kezelhetőbb fogalmak a psziché, érzés, tudat, éntudat.


Az antropozófia szerint a lélek olyan lény megjelölése, amely belső átélésre képes.


A régebbi felfogásokhoz hasonlóan az antropozófia a szellem örök és halhatatlan voltáról beszél. A lélek az összekötő a szellem és a test között.


forrás:wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése